Dunakörnyéki Települések Fejlődéséért Alapítvány felhívása
Adományokat várnak
Mindannyian látjuk, az árvíz okozta károkat, amely következtében emberek ezrei válnak hajléktalanná, vagy kerülnek nagyon nehéz, igazán embert próbáló helyzetbe. Akinek módjában áll segítsen a rászorultakon.
A Dunakörnyéki Települések Fejlődéséért Alapítvány őszinte együttérzéssel szeretne segíteni ezeken az embereken, időseken, gyermekeken.
„Bár tudom, hogy kezdeményezésünk csupán csepp a tengerben, mert a helyreállítás milliárdokat fog jelenteni, és nagyon sok időnek kell ahhoz eltelni, hogy ezt a tragédiát az ország legyőzze. Látva a kialakult helyzetet, az is felmerülhet önkéntelenül bennünk, hogy velünk is előfordulhat ilyen tragédia, és vajon miként tudnánk ezt megélni, és kezelni” – hívta fel a figyelmet Schöffer Éva, az alapítvány elnöke.
Bővebben: Dunakörnyéki Települések Fejlődéséért Alapítvány felhívása






Weboldalunk kettős céllal készült. Mindenek előtt, informatív teret igyekszünk biztosítani, a településünk lakói számára, de nem mellékes számunkra az Áporka.hu oldalra látogatók népes hada sem. Az Ő számukra folyamatosan bővülő kép és multimédia anyagokkal próbáljuk bemutatni a község múltját és jelenét.


6. Dunavarsány-Délegyháza
Tisztelettel meghívja Önt és Kedves Családját
Kedves Gyerekek!





